Ki olvas minket
Oldalainkat 1 vendég böngésziKép találomra
-
"Úgy vélem, csak is egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg errõl, hiszen soha többé nem fogok erre járni." |
Köszöntjük weblapunkon
|
Üdvözlöm Önöket!
Megtisztelnek bizalmukkal, hogy megnézik honlapomat.
Remélem, találnak olyan kezelést, mely felkelti érdeklődésüket, eljönnek és kipróbálják!
Nem csak a gyógyulás, a megelőzés is legalább olyan fontos!
Egy régi kínai mondás azt vallja: „Ha nincs időd az egészségre,
lesz időd a betegségre!” Szánjon Magára időt, kényeztesse testét-lelkét.
Király Ferencné Ica vagyok. Elmúltam 50 éves. Három felnőtt gyermekem és
három unokám van, így volt lehetőségem megtapasztalni a hagyományos és az alternatív gyógyítás áldásos és áldatlan hatásait. Mindkettő a maga helyén és idejében jótékony hatást hozhat. Régi vágyam teljesült, amikor elkezdhettem a Természetgyógyászatot tanulni. Nagyon sok ágával ismerkedhettem meg ez idő alatt. Ezek az ismeretek megerősítettek abban, hogy sokkal több a jótékony hatása, mint a káros mellékhatása. Az alábbi kezelési módokkal egészíthettem ki ismereteimet:
- Indiai olajos testmasszázs
- Bach-virág terápia
- Schüssler-só terápia
- SU JOK terápia
- SVT
- REIKI
- MORA III-as biorezonanciás állapotfelmérő és kezelő készülék
- CHI – gép
- Hát és lábmasszírozó fotel
- Színterápiás hegyikristály lámpa
- Fül- és testgyertya
- Fülakupunktúrás addiktológia
Mindezekről bővebben a Hivatkozások alatt olvashat.
Nagyon sok szeretettel várok minden felüdülni vagy gyógyulni vágyó embert, aki
a hagyományos orvoslás mellett szeretné megtapasztalni az alternatív, természetes gyógymódokat. Nem kell feltétlenül hinni benne,
csak ne utasítsd el! |
|
|